Asa Christopher Prescott

♀ Asa Christopher Prescott & Little Werewolf ♂



« ~Kedvesség, irigység, mókásság. Minden megvan, ami kellhet, de tudd. Ha bántasz, én megverlek!~ »

♬ OneRepublic - All The Right Moves ♬

ADATOK

Név: Asa Christopher Prescott
Becenév: Asa; Chris
Kor: 13
Születési hely, év: 1999. Június 27. Atlanta
Nem: fiú
Családi állapot: egyedülálló
Csoport: diák (de általános iskolás!)
Faj: vérfarkas
Anya: Daenerys Prescott, 34† (nem részletezném)
Apa: Aidan Prescott, 35† (nem részletezném)
Testvér(ek): nincs
Egyéb hozzátartozó: Joel Knight (40); Susan Knight (39) /Nevelőszülők. Egyelőre semleges a kapcsolatunk, hiszen nagyon zárkózott, és hallgatag vagyok velük szemben. Tudják, hogy mi is vagyok valójában, és segítenek átvészelni a fájdalmamat... Hálás vagyok nekik, csak nehezen tudom még kimutatni./

TULAJDONSÁGOK

Személyisége: Legjobb lenne azt mondani, hogy ismerj meg, és megtudod, hogy milyen is vagyok valójában, de kedves leszek, és adok egy kis segítséget. Koromhoz képest érett vagyok, de ezt nem szeretem a felszínre hozni. Ha olyan a hangulatom, akkor kedves és barátságos is lehetek, de ha peched van, akkor végig szekálni foglak. Meglepően nyugodt vagyok, nem sok ember tud kihozni a sodromból, de olyankor alaposan bemosok neki egyet.
Kezdjük azzal, hogy amit látsz, az csak az álcám. A folyton mosolygós arcom alatt, egy gonosz, sunyi kis srác lapul, és előszeretettel ki is használom, ha valaki bedől nekem. Szeretem szekálni a kisebbeket, bármit megteszek, hogy megkeserítsem az életüket, elvégre velem sem voltak kegyesebbek, akkor én miért lennék az? Akin lehet, azon végigtaposok, ott ások alá az illetőnek, ahol csak lehet, és én ezen, mindvégig mulatok, nevetek, röhögök, és szórakozok. Én ebben lelem az örömöm, sajnálom, ha neked valamiért nem tetszik, akkor próbálj meg elkerülni. De vigyázz, mert az nagyon lehetetlen feladat, mert ha észreveszem rajtad, hogy félsz tőlem, akkor még jobban rád szállok. Az egom nagyon is az eget üti, lenéző, és megvető is vagyok.
Viszont bevallom, hogy ez is csak azért van, hogy elrejtse igazi énem. Valójában, egy összetört lelkű srác vagyok, aki egy oltári nagy baromság miatt vesztette el az apját és az anyját. Nem igazán vagyok barátkozós típus, és a legtöbbször is a magányt keresem, mert képtelen vagyok megemészteni, hogy a szüleim nincsenek az élők között… Legtöbb osztálytársammal ellenben, szeretem a könyveket, és amikor csak tehetem, egyedül ücsörgök egy fa alatt, és olvasok.
Igaz barátom nincs, azonban néhány velem egykorúval beszélő viszonyban vagyok, és az nekem elég is. Nem akarok senkihez sem közel kerülni, mert félek, hogy elvesztem az illetőt, és azt valószínűleg nem élném túl. Ha mégis sikerülne egy ilyen személyre akadnom, akkor érte bármit megtennék. Ha bajban lenne, kihúznám; ha segítség kell neki egy csínyhez, rám számíthat. Ha büntetést kap, akkor teszek róla, hogy én is kapjak, csak azért, hogy mellette legyek, de erről az énemről senki sem tud.
Különleges képesség: elég különleges az, hogy vérfarkas vagyok…
Szeret: Énekelni, zongorázni, és gitározni
Nem szeret: Pöffeszkedést, nagyképűséget és a beképzeltséget mástól látni (ezt csak Ő teheti meg ^^)
Különleges ismertető jel: Ártatlanságot sugárzó gyermeki arc?
Play by: Chandler Riggs

TÖRTÉNET

– Asaaaaaaaaa! Asaaaaaaaaa!
– Kisfiam merre vagy? –hallatszódott anya és apa kiabálása a messzi távolból. Én csak szipogva szedtem apró lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. A közeli erdőbe menekültem, otthon mindig is odafutottam, amikor el akartam zárkózni a külvilág elől. Újra, és újra hallottam szüleim kiabálást, de eszem ágában sem volt megállni. Egy óvatlan pillanatban felbuktam egy kiálló ágban, és elhasaltam a földön, felsértve valamivel az oldalamat. Nyöszörögve, és könnyezve próbáltam felülni, de nem bírtam… vagy inkább nem mertem. Morgást hallottam a tőlem balra, majd fél perccel később tőlem jobbra is. Mindkét oldalamon farkasokat láttam, és amint előre pillantottam, velem szemben is találtam egyet. Lélegzetem is elállt, mikor a vadállat az arcomba morgott. A következő pillanatban elsötétült minden, és csak ordításokat hallottam…
– A szüleit már nem sikerült megmenteni… A gyerek élete is egy hajszálon múlott. Utána jártunk, és nincs senkije sem, akihez küldhetnénk. Az egyetlen rokonát nem tudjuk elérni. Amint javul az állapota, árvaházba kerül. –nem tudtam beazonosítani a hangot, s azt sem, hogy hol vagyok, mikor kinyitottam a szemeimet. De azt tudom, hogy mikor meghallottam az árvaház szót, kedvem lett volna ordítani, hogy én oda nem megyek. Sajnos ezt nem tudtam megtenni a jelen helyzetemben, mivel alig éreztem valamit. Két személyt tudtam kivenni a homályos látásomból, de csak annak a férfinak a hangját hallottam, akinek az előbb is. – Nem tudom Knight parancsnok, biztosan ezt akarja? Nem kellene megkérdeznie előtte a fiút? Mindenesetre szólunk a gyámügyesnek, és amint beszámítható állapotba kerül, eldönti, hogy szeretné-e, hogy adoptálja. Jut eszembe, nagyon rendes magától. –azzal a férfi ki is ment a szobából, a rendőr, –mint az kiderült– pedig leül az ágyam mellett lévő székre, s azzal a lendülettel az én szemeim is újra lecsukódtak.

~De ne szaladjunk tovább, hiszen az elejét sem tudjátok, mert voltam olyan kedves és pont a dolgok közepébe vágtam. Még annyit megjegyzek, hogy elfogadtam az adoptálási javaslatot, mert nagyjából már ismerem a nevelőapám, hiszen azt is kiderítettem, hogy ő mentett meg, meg nyílván én sem akartam idegenekhez kerülni, Na, de akkor kezdjük az elejétől a történéseket, hogy legyen is valami értelme az előbbinek.~

Egy szép nyári napra ébredtem, s mikor már lementem a konyhába reggelizni, anyuék már nagyban dobozolták a cuccainkat. Mosolyogva köszöntem nekik, és ültem le reggelizni. New Yorkba megyünk egy hónapra, mert apát áthelyezték oda dolgozni, és pont jól is jött, mert fel akarták újítani a házunkat, így nem kell kétszer elköltöznünk. S még nyár is van, nem fogok kimaradni az iskolából sem. Mondjuk, csak azt bánom, hogy egy barátom sem lesz ott velem… Mindegy, ki fogom bírni.
A reggeli után, beültünk az autóba, és hosszas autókázás után, megéreztünk a nyüzsgő New York-i belvárosba… Apa azt mondta, hogy azért hajtott be, hogy elsőnek ide, hogy lássuk a várost, pedig én már az átmeneti szállásunkra akartam menni. Vagy két órás nyafogás után, sikerült elérnem, hogy végre elmenjünk a házunkhoz. Nem volt nagyobb, mint az atlantai, de átmenetileg megfelel. Beléptem, és rögtön az tetőteret támadtam meg. Jól sejtettem, hogy itt is tetőtéri szobám lesz, nagyon hálás voltam a szüleimnek, hogy ilyen lakást tudtak találni.
Este vacsorához sétáltam le, mikor egy érdekes beszélgetést hallottam meg. Nesztelenül leültem a második lépcsőfokra, és hallgatózni kezdtem.
– Még most sem értem miért kellett becsapni őt? Szerinted, nem értette volna meg, hogy el kellett jönnünk onnan? Már nem 8 éves, fel tudta volna dolgozni. Ha ez kiderül, te fogod neki megmagyarázni, hogy… –nekem sem kellett több szó, könnybe lábadt szemekkel meredtem előre, és hirtelen elhatározásból rontottam ki a házból, és szaladtam, amerre csak tudtam…

~A többit már tudjátok ^^ ~