Damien & Thony ~ Oh... Hello

Nagyon éhes voltam, rossz volt, még soha nem éreztem ilyet, meg akartam kereni Jert, hogy megkérjem, hogy segítsen nekem, mert nem tudtam mit kezdeni az égő érzéssel. Már értettem őt, miért volt képtelen ellenállni ennek, mikor megharapott. Most én is képes lennék bárkit megharapni, mert ez nagyon nagyon rossz így. Kétségbeestem, mert semerre nem találtam őt. Nem csak az éhség miatt keltett ez kisebb pánikot bennem, hanem azért is, mert nála nem is tudom, ki lehetne fontosabb nekem, leginkább senki, csak ő, és azzal, hogy átváltoztatott, ez csak erősödött bennem, hiszen minden, amit tudni akarok, azt tőle kaphatom meg. Az, hogy irányítgat, nem zavar, sőt, talán még örülök is neki, magamtól elég elveszett lennék, szinte biztos vagyok benne. Tévelygek , már kétszer átfésültem az egész iskolát, de sehol nem találtam meg. Lehet, Daphnevel van, és akkor nagyon elbújt. Talán le kéne mondanom a megtalálásáról, de akkor igazán nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az éhségemmel. Csak kóboroltam, míg be nem jutottam a könyvtárba. Csomó minden jutott eszembe erről a helyről, leginkább az, mikor megláttam Jert az osztálytársammal. Pár pillanatig csak néztem azt az asztalt, amin akkor ült, majd odasétáltam, és felültem a helyére. Pontosan tudtam, milyen érzés volt Dorothynak, mikor megharapta őt, hiszen velem is megtette, nem is egyszer. A második kellett, azzal váltam vámpírrá. Ha nem teszi meg, meghaltam volna elsüllyedve a sötétségben, úgy, hogy még nem is éltem igazán. Mindig is tudtam, hogy a betegségem fog végezni velem, de bevallom, azt hittem, csak 20 éves korom felé, de ahogy megéreztem a fájdalmat abban a pillanatban, tudtam, hogy most lesz vége. Az eszembe se jutott, hogy a bátyám megharap és átváltoztat. Nem gondoltam volna soha sem, hogy ennyire fontos vagyok neki. Nem volt neki kötelező, hiszen... mindenki tudta, hogy beteg vagyok. Tényleg törődött velem, és szeretett. Én is szeretem őt, hivatalosan is a családtagom lett. Bár inkább én tartozom hozzá, és/ vagy alá.
Halk sóhajtással lóbáltam a lábam. Szeretnék szerelmes lenni azt hiszem, az hiányzik az életemből, hogy szeressen valaki, és én is szerethessek valakit. Nem az, Jert nagyon szeretem, de nem úgy. Az a furcsa, hogy kedvelem Damient. Annak ellenére, hogy állanóan, véletlennek álcázott szándékossággal keresztbe tesz nekem. Meglök kicsit, vagy úgy rámmosolyog, hogy zavaromban eelejtem, amit a kezemben tartok. Csak azt nem tudom, mitől leszek zavarban, hiszen csak mosolyog, de mikor hozzámér, vagy figyel, mintha mindenemben bizseregnék, ami elég furcsa. Egyszerre szeretnék közel lenni hozzá, és piszok távol futni tőle.
Lehunyt szemmel próbáltam másra figyelni, mint az éhség, így sorra vettem az illatokat. A könyvekét, a fáét, a könyvtáros néniét, és mégvalakiét... kipattant a szemem, és oldalra fordítottam a fejem. És ott volt! Bennem rekedt a levegő, csak néztem Őt. Nem az döbbentett meg, hogy vámpír. Hanem az, hogy meg akartam érinteni. Úgy látszik, nálam ez a taperolás valami dili. Reméltem, hogy nem jön közelebb, mert észre vettem valamit, amit most akartam elmondani Jernek, valami furcsát. Ha boldog vagyok, ha megmosolyogtat valami, mintha fénylő aura venne körül, de ugyanez a valami mást is tud. Egy nálam idősebb srác meg akart dobni egy tollal, de nem ért el hozzám. Olyan tompa hangja volt, mintha nekiütközött volna egy matracnak, de hozzám nem ért el. nem volt szándékos, magától jött. De ha egy olyan kis boldogságtól, mint hogy Peter megmosolyogtat, elkezdek fényesen derengeni, és azt kelljen bemagyaráznom, hogy csak szempilla van a szemében, akkor mi lesz, ha Damien zavarba hoz, vagy kedves lesz velem, vagy mond valamit, ami megérint valahogy?
- Szia Damien - Csúszik ki mégis a számon az üdvözlése egy halvány mosoly kíséretében. Egy szó villog a fejemben; wáo, helyes.