étvége volt, nem kellett a suliban maradnom így elintézhettem az otthoni teendőimet is. Sarah átment Dante-hoz, így rá nem is kellett figyelnem. Tud vigyázni magára, legalábbis azt hiszem igen. El akartam menni Daphne-hoz, megnézni őt, hogy van, de közben nem jöhet rá ebből semmire. Szeretem őt nézni, ahogy dolgozik és közben észre sem veszi, hogy ott vagyok. Igen, jól elrejtőzöm szóval érthető miért nem szalad hozzám. Az ő arca bizonyára kisérteni fog a halála után is, ha sohasem láthatom többé és nem hallhatom a hangját. A kis húgomra emlékeztet, aki szégyen szemre sokkal erősebbnek bizonyult nálam. De már nem emlékszem sok dologra, minden elhalványul és ha nem jegyzem le, talán a homályba vész. Minden bizonnyal egyszer azt is fel fogom jegyezni, hogy milyen különös hatást gyakorolt rám egy egyszerű halandó lány. Nem volt messze a házam Daphne-éktől, de túl közel se egy ember számára. Én ha nagyon akartam volna talán három vagy öt perc alatt ott teremtem volna az udvarukon. De nem, most nem pazaroltam az erőmet, így csendben néztem a városlakókat akit nyugodtan sétáltak körülöttem. Na jó, voltak nagyon ideges arcúak is, akik képtelenek voltak mosolyogni az élet nagy terhei miatt. Nem figyeltem rájuk, egyedül csak az számított, hogy elérjek Daphne-ék házához. Őszintén szólva hiányzott a jelenléte, magamhoz akartam ölelni őt és azt suttogni a fülébe, hogy... Nem, nincs szívem, hiába mesélem be ezt magamnak. Pusztán merő véletlen az egész. Igen, ennek kell lennie és én nem belé vagyok szerelmes, hanem a vérébe. Csak ez lehet, különben már... Túl sok embert engedtem a közelembe, ez lehet a probléma, hogy még magammal sem tudom megvitatni mi az amit érzek és mit nem volna szabad éreznem. A szerelem nem gyengeség, hanem inkább erő, de könnyen azzá válhat, amikor a szeretet fél bajba kerül és vele próbálnak zsarolni. Na az cseppet sem lehet kellemes, mert neked kell döntened az életéről és a haláláról, rajtad áll minden. Emlékszem a legelső napra amikor megláttam Daphne-t, olyan kis ártatlan volt és én tudtam vele akarok ülni minden egyes órán. Most azonban... oh nem hiszem el, hogy én tényleg hozzá tartok. De látnom kell őt, a hosszú szőke haját, a tengerkék szemeit melyek mosolyogva néznek rám, az ajkait amik valósággal vonzanak magukhoz, én azonban mégis visszafogom magam. Félek, hogy ha nem volnék elég óvatos, bántanám őt, ezt meg nem akarom. Daphne fontos nekem és semmiképpen sem szeretném ha valami baja esne. Megérkeztem a házhoz, azonban odabent nem láttam, hogy világosság lett volna, talán nem volt itthon senki. Á úgy tudtam, hogy előbb Daphne munkahelyére kellene mennem! Nem baj, van időnk. Kíváncsi voltam, ezért bemásztam a hátsó kertbe, azt remélve talán nyitva van az az ajtó, de nem. Mégis mire számítottam? Hogy majd nyitva hagyják az ajtójukat, ha egy árva lélek sincs itthon? Úgy döntöttem visszasétálok a ház elé és ott várok. Azonban...
Olyan álmos vagyok, hogy akár el tudnék aludni állva is, miközben épp a hajamat mosom. A víz meleg érintése most kellőképp jól esik, hisz annak ellenére, hogy hétvége van és nincs suli, be kellett mennem dolgozni. Nem én voltam beosztva, de az egyik munkatársam lebetegedett - állítólag - és csak én voltam aki felvette azt a hülye telefont. Bár kikapcsoltam volna. Mindegy. Ami megtörtént az megtörtént én pedig több borravalót kaptam és több fizetést kapok. Minden rosszban van valami jó. Közhely. Kilépek a zuhanyzóból a kiáramló gőzzel együtt. Mint valami szupersztár. Elnevetem magam majd magam köré tekerek egy törölközőt és egyet elveszek a kis szekrényről a hajamnak is. Nincs kedvem hajszárítóval pepecselni és időt tölteni ahelyett, hogy aludnék. Igen, ezt tervezem. Kimegyek majd és nedves hajjal dőlök be az ágyamba. Már most tudom milyen jót fogok pihenni. Nem törlöm szárazra tincseimet, szeretem ha csöpög még belőle a víz és lefolyik a hátamon, végig egészen a gerincem mentén. Libabőrös vagyok tőle, de tetszik. Mély levegőt veszek, majd oldalra fordítom a fejem és a tükörben látható homályos alakot nézem. Bepárásodott üvegből nem lehet sok mindent kivenni, de jól látom magam, vonalaim. Elmosolyodom, de csak kicsit, majd a szobám felé veszem az irányt. Lekapcsolom a fürdőben a villanyt és így nyitom ki az ajtót. Elsőre nem tűnik fel, hogy valami nem a megszokott, hogy valami más. De a megérzéseim nem hagynak nyugodni. Olyan érzésem támadt, mint akit figyelnek, de tudom, hogy nincs itthon rajtam kívül senki sem. Kezemben még mindig ott van az a törölköző, amivel a hajamat töröltem, viszont majdnem kiesik a kezemből, mikor megfordulok és meglátom Őt. Az erkélyemen áll és engem néz, miközben odakint esik az eső. Majdnem felsikítok, de semmi értelme nincs. Tudom, hogy nem fog bántani és nem rossz szándékkal jött ide. Hirtelen nem tudom mit lépjek. Tétován állok vele szemben és le sem tudom venni róla a szemem és ő sem erőlködik hogy elfordítsa a fejét. Lassan elindulok felé és egy óvatos mozdulattal tolom el az erkélyajtót. - Jeremi ... - hangom ugyan halk, de az újra feltörő érzések annál erősebbek.
Kezdőlap 
Pént. Márc. 07, 2014 8:03 pm by 
