Anthony Khan

♀ Anthony Khan & Mad Hatter ♂



« You're gonna miss me by my walk, You're miss me by my talk, You're miss me when I'm gone »

♬ Cup song ♬

ADATOK

Név: Anthony Khan
Becenév: Tony
Kor: 16
Születési hely, év:Fülöp-szigetek, 1998. Február 1.
Nem: férfi
Családi állapot: komplikált
Csoport: diák
Faj: ember
Anya: ????
Apa: ???
Testvér(ek): ?
Egyéb hozzátartozó: not really

TULAJDONSÁGOK

Személyisége: Olyan minden lében négy kanál srác vagyok, aki mindenhol ott van, és csinálja, és viszi, és pörög. Kedves vagyok, közvetlen, sajnos van az a kis hátrányom, hogy ami a szívemen, az a számon, nagyon őszinte vagyok, alig lehet elhallgattatni. Amúgy hihetetlenül okos vagyok, tényleg, mindenhez értek, és imádok kísérletezni. Az a különc zseni vagyok, aki mindig ide-oda rohangál, és próbálja rendezni az ügyeket, és párszor felrobbantja a szobát kész véletlenül. Nagyon nagyon gyerekes vagyok, egy igazi, vérbeli kisfiú, akinek nincs senkije, és így komoly depressziókat képes produkálni. Sokszor ered el az orrom vére, leginkább a rohamok miatt. Mikor túlterhelt az agyam, túlpörög, és akkor jön a görcs. Megdermedek, remegni kezdek ott, ahol vagyok. Nem fáj, mert olyan, mintha aludnék, de lenyelhetem a nyelvem, és mindig vérzik az orrom. Egyébként pánikbeteg vagyok, de ennyi, ez a három a betegség, minden más rendben van, csak néha tényleg nagyon túl tudom terhelni az agyam. Kedves vagyok, barátságos és... mindig mosolygok, ha valaki éppen felém néz... de ahogy elfordul, lelohad ez az állöröm.
Különleges képesség: -
Szeret: kísérletezni, olvasni, rajzolni
Nem szeret: ha azt mondják rám, hogy buta vagyok, ha valaki képtelen megérteni, és ha kinevetnek.
Különleges ismertető jel: van egy tetoválásom hosszában az alkaromon
Play by: Aaron Taylor-Johnson

TÖRTÉNET

Értetlenül néztem Frankre, egyszerűen... képtelen voltam felfogni amit mond. Éppen megint rajtam volt az önpusztítás, így, hogy sikerüljön bántanom magam valamivel, kitaláltam, hogy akkor én most megkeresem a szüleimet. És... azt mondja nekem Frank, hogy... ilyet nem mondhat nekem.
- Haver, egyszerűen... semmi nyoma a szüleidnek, mintha nem is léteztek volna - Csak meredek rá, mi az, hogy nem is? Hát otthon szült meg, vagy... elhagyott a metrón, és valaki megtalált, nem adott le sehova, vagy mi a franc van? Én nem álltam neki keresni, mert a kísérleteim miatt nincs időm, de... tőle azért többet vártam, nem mellesleg ő valami hatósági személy is, a kibaszott FBInál dolgozik és azt mondja, hogy nem találja meg a szüleimet, mert nincsenek is?! Ez baromság, mindenkinek vannak. Legszívesebben ráüvöltenék, de csak csüggedten lógatom a karom, nem tudok erre már mit mondani. Csak elönt a fojtó érzés.
- Kérlek menj el - Bököm végre ki, és elfordulok tőle, szépen visszasétálok a szoba közepére, dühömben majdnem elsöpröm az egész kísérletem. Sötét van a szobában, mostanában eléggé nem szeretem a fényt, és mikor nem szükséges, nem engedem be, Peter amúgy sem ragaszkodik ehhez annyira. Nem tudom, meddig meredek a sötétségbe, mielőtt megteszem, de azt tudom, hogy milyen érzés. Rohamosan fogyó, égő, maró, kínzó. Mintha a lélegzetemmel együtt minden távozna belőlem, pedig a csuklómból jön. A padlóra folyik, én az ágyon fekszem, a plafont nézem. Most nem szórakozok, teljes munkát végzek, persze irtózatosan fáj, na de kit érdekel.
Peter nyitja az ajtót.
- Tony, ne tudd meg mi volt a... Basszameg! - Ordít fel, és felém rohan, kezét a csuklómra szorítja erősen, ujjai közt mégis folyik a vér, másikkal az arcomat paskolgatja, és segítségért kiabál.
Ez két hete történt, most új szobát kaptam, Jeremiahval vagyok együtt. Már régóta ismerem, barátok vagyunk, régóta szerettünk volna közös szobát, most kaptunk, bár csak azért, mert minden tanár azt hiszi, hogy ő fog felügyelni rám, mint valami nagy testvér. Nem beszéltünk róla és bevallom, féltem is tőle. A csuklómon még mindig erős, szoros kötés volt, hogy esélyem se legyen elérni a bőrt, de mosolyogtam. Mondjuk mikor nem, általában energia bomba vagyok.
Szórakozottan öntögetem egymásba a kémcsövek színes tartalmát, közben a fejemben a szemem előtt peregnek az egyenletek. Sebes kezem mégis megrándul, mint mindig, valahogy rosszul viselte, hogy rohadtul felvágtam nem is olyan rég. Ettől viszont több jutott a kémcsőbe, és jött az óriási bumm. Megint koromfekete lett az egész képem, s köhögtem kifele a sok kormot, folytak a könnyeim, de közben nevettem is, jaj, szeretem az ilyeneket, mert mindig úgy érzem, folytatnom kell, mert már majdnem jó! Megfordultam, kék íriszeim szikráztak fekete arcomon, és szembe találtam magam vele. Egy fiú volt, két évvel idősebb nálam, felismertem. Ujjai a kezem után kaptak, felfordították a tenyeremet. A kötés átvérzett kicsit. Elég fura fejet vágott...
- Mi a... - Kezdtem volna bele, mikor hirtelen felém kapott a fejével, és meg is lökött. A falnak csattantam és ő... meg... megharapott. Éles fájdalmat éreztem a nyakamban, ahogy belém vájta a fogait. Próbáltam ellökni magamtól, fogást találni rajta, de sehogy nem ment, végül már kezdtek kis piros foltok táncolni a szemem előtt, annyira szédültem, és jeges zsibbadás csúszott felfelé az ujjaimból a nyakam felé.