Hozzászólások száma : 293 Join date : 2012. Mar. 13. Age : 28 Tartózkodási hely : Jelenleg Manhattan
Tárgy: Re: Anthony Khan & Jeremiah McCauley Hétf. Feb. 03, 2014 1:01 am
It's a harder way and it's come to claim her And I always say, we should be together And I can see below, 'cause there's something in here And if you are gone, I will not belong here And I started to hear it again But this time it wasn't the end And the room is so quiet And my heart is a hollow plain For the devil to dance again And the room is too quiet I was looking for the
❝ breath of life
Vigyorogva hitettem el az egyik osztálytársammal a könyvtárban, hogy szeretem. Holott ez hazugság volt, elvégre csak egy halandó. Honnan tudhatnám, hogy nem az általam keltett érzések azok amik így összezavarták szegényt? Olyan, mintha tényleg engem akarna és kivetkőzne a saját visszahúzódó kis jelleméből. Mire képes egy vámpír ha hasznos a képessége nem igaz? Kétség kívül puha ajkai voltak, de nem ez volt a lényeg, hanem az milyen hiszékeny és naiv. Senki sem látott minket, hiszen egy egészen eldugott helyet kerestem a flörtölésre. Egyetlen egy kíváncsi szem sem meredt ránk, így senki sem láthatta amint az apró puszikat a nyakán egy harapás váltja fel. Szorongott egy kicsit a karjaimban, ez már csak természetes, de hamar elbódult és ereszkedett neki a két karomnak. Bizonyára nem így tervezte ezt a beszélgetést, én sem, ezért kellett óvatosnak lennem, hogy ne hagyjak semmiféle nyomot és még a lány is életben maradjon. Irtó nehéz volt elhitetni vele, hogy semmi sem történt és én egyáltalán nem értem hozzá ártó szándékkal. Kitöröltem az emlékeit, nem tudhatta meg, hogy mi vámpírok létezünk és a halandók vérét szívjuk. Szembe álltam vele amikor visszanyerte a tiszta látását és nem homályosította be az elméjét semmiféle köd, amit én keltettem benne, hogy ne emlékezzen erre az esetre. Magára akartam őt hagyni, de előtte aljas módon megcsókoltam. Úgy hiszi ez lesz élete csókja, amit én galád kis fiúcskaként elloptam tőle. Nem számít, jobb mintha én teszem meg és nem valaki más. - Héé Jer, ez...- utánam szólt amikor észlelte, hogy menni készülök és ő most egyedül marad itt. - Tudom, semmit sem jelentett neked, ugyanúgy ahogy nekem sem, de azért örülsz, hogy megcsókoltalak. Ne félj senkinek sem mondom el ha te sem! – nem vártam meg, hogy reagáljon valamit, inkább gyorsan elsétáltam onnan. Nehogy valaki meglásson engem itt, aki tudja mit tettem és tisztában van azzal, hogy mi vagyok. A folyosóra lépve megnyugodtam, mert senki sem üldözött azért amit tettem vagy hasonlók. Békésen sétáltam tovább előre a szobám felé. Bocsánat, már nem vagyok egyedül, hanem szobánk felé. Anthony lett a szobatársam, mert úgy hiszik egyesek, hogy én megtudom őt védeni és szemmel tartom. Milyen buta volt az igazgató akkor amikor egy vámpírra bízta az ő halandó barátját. Honnan tudja, hogy egyszer nem állítok be a szobába totál éhesen és Thony lesz az egyetlen aki az utamba áll? Persze már hozzászoktam a jelenlétéhez, tudom, hogy nem bántom őt. Legalábbis eddig nem bántottam, akkor ezek szerint ezután sem fogom. Valaminek történnie kellett, az ajtó nyitva volt és... - Oh ne... oh ne. Te idióta! Mégis mit csinálsz itt? – úgy kellett valahogy hátba böknöm az egyik társamat, hogy észhez térjen és észre vegye ez a szoba az én tulajdonom, nem pedig az övé. Akarva akaratlanul is, de megéreztem a vér illatát. Most azonban szerencsém volt azzal, hogy táplálkoztam és nem dobtam egy hátast a vér miatt. Persze egy éhes vámpír társamról volt szó, aki nem nagyon értett a szép szóból. Ezért döntöttem a gyenge pontja mellett, amire ő tudtommal igazán allergiás. Ha a fülét húzzák, pont ezért vetemedtem erre a galádságra és igyekeztem használni felette a képességemet is. Kevésbé kell ijesztőnek tűnnöm a szobatársam előtt, ez lebegett a fejem felett. Nem eshet baja, mert akárhogy nézzük őt rám bízták. Ha nem jut eszembe a hangulatmódosító képességem, talán az is megfordul a fejemben, hogy bántom egy társamat, annak ugyebár semmi haszna nem lett volna. Miután elment nagy nehezen és elengedte Thony-t aki időközben eszméletlenné vált, lehajoltam hozzá, pontosabban leguggoltam, hogy ha felébred és visszatér az eszmélete akkor csak képzelgésnek higgye az egészet. Picit megráztam a vállát, remélve, hogy így azt fogja hinni a kísérlete miatt történt ez az egész. - Hé haver, térj már észhez!
My heart slow down... so now I'm waiting for the moonlight
Nagyon megdöbbentem... mármint... igen. Azt hiszem, ennyit tudnék hozzátenni az esethez. Konkrétan nyakon harapott! Akkor ő most... szóval akkor ő mot egy vámpír? Kétségtelenül az, hiszen egészen konkrétan a nyakamba vájta a fogait, amik nagyon élesek voltak. Ugyan az én agyam nagyon gyors, mind feldolgozásban, mind megoldás reprodukálásában, mégsem állíthatom, hogy ezt most képes lettem volna reprodukálni, tekintve, hogy... Hogy éppen a vér kifelé távozott a testemből, és amit maga után hagyott, az nem volt más, mint jeges üresség, zsibbadás és tompa semmi. Éreztem, ahogy távozik belőlem az erő, a kapálódzás teljesen értelmét vesztette, mivel vasmarokkal préselt a falnak, az egyetlen kár, amit okozni tudtam benne az a felsője elszakítása volt, kormos ujjaim fekete nyomokat hagytak a világos anyagon. Gyengültem, a fülem is zúgni kezdett, szívem hevesen dobogott az aggodalomtól, majd ő is visszább vett. Már csak a fiú tartott talpon, szemeim lecsukódtak, és a következő szívásnál elájultam. Nem zavart különösebben ez a sötétség, sőt, mondhatni úgy is, már megszoktam, egészen gyakran ájulok el, tekintve a betegségeimet, szóval ettől nem kapok már szívinfarktust, csak attól, hogy konkrétan egy vámpír idézte elő... érti mindenki? Egy vámpír?! Azok csak a mesékben vannak, de mégsem, hoszen éppen az előbb fájta belém a fogait az egyik. Nem is hallottam, hogy bejött, és... egyáltalán mikor, vagy hogy és... miért van a suliban, hogy került ide, többen is vannak? Jobb is, hogy elájultam, mert ettől az őrülettől tuti, hogy egyik pillanatról a másikra túlterhelődött volna az agyam, és jött volna az orrvérzéses leállás, azt pedig szeretm elkerülni. Reméltem, hogy ezalatt a kis villanylekapcsolás alatt nem nyír ki... persze, kacérkodtam én a halál gondolatával újra meg újra, de ez nem azt jelenti, hogy attól akarok kimúlni, hogy valaki megesz vacsorára. Nem is lenne szép halál. Jer is biztos furán nézne, hogy mi történt, hacsak el nem vinne magával ez a valami... Mert vámpírok nem léteznek ugye, biztos beszívtam valamit abból a sok gázból, más magyarázat nem nagyon lehet. Megrázott valaki, és hangokat hallottam, de nagyon nagyon messziről, mintha a tenger fenekén lennék, és valaki a felszínről kiabálna le nekem, nem értettem, mit mond, csak összemosódott hangok halmaza volt az egész. Próbáltam feljebb jutni, hogy megértsem, mit akar, és minden apró rázása lökött rajtam egyet. A feketeség oldódni kezdett szemeim előtt, először szürke lett, majd kékes, és lassacskán, ahogy pislogtam, végtelenül homályos tárgyakká változott. Kellett egy kis idő, míg teljesen magamhoz térek, és visszaszerzem az irányítást is a testem felett, sőt, élesedik a kép. Ekkor láttam csak meg Jert mellettem térdelni, és lassacskán a szavai is értelmet nyertek. Még eléggé kóválygott a fejem, de kicsit feljebb ültem. - Jer mi történt? - Kérdeztem óvatosan, de aztán fájdalom nyilallt a nyakamba, és oda kellett kapnom a kezem. Ujjaim alatt forróság volt, meleg és nedves. Kikerekedtek a szemeim, kormos arcomat pedig felsőm ujjába kentem. - Az a végzős fiú... bejött és megharapott Jer, esküszöm, megharapott - Meredtem rá a szobatársamra, és reméltem, nem néz teljesen hülyének, hát látja rajtam a sebeket, nem? Én érzem, akkor ő biztos látja! Kicsit megszédültem, és fejem a falnak ütődött. Kérlelően néztem a szőke fiúra elöttem, mondja, hogy nem őrültem meg teljesen, és látta, hiszen nem lehetek olyan régen ájult, ha még nedves a nyakam. - Egy vámpír volt ... - Mondom rémült hangon, a szobatársamra fókuszálva. Kezd felmenni a pulzusszámom, nem lesz jó most egy pánikroham, pedig jelenleg minden jel arramutat, hogy kezdek összeszedni egyet. Máris nehezebben kaptam levegőt, így hamar felpattantam, aminek csak az lett a vége, hogy mégjobban kezdtem szédülni. A hasam is elkezdett fájni, de ami mégrosszab, jött az a tipikus álomérzés, mikor elmosódnak a határok, minden fényes lesz, és homályos. Ilyenkor sose tudom, hogy ami történt tényleg megtörtént-e, vagy csak képzelődtem a nagy ijedtségben. Kipirultam, és szememet dörzsölve próbáltam elmúlasztani, bár ez már abban is elbizonytalanított, hogy a vámpírt tényleg láttam-e, vagy csak akkor is egy pánikroham-álomérzés volt, de akkor mi van a nyakammal. A falnak tántorodtam teljesen összezavarodva.
I think that i can hide in the shadows
Tag: Jer & Song: HERE & Notes: Fogalmam sincs, hogy mi történik Szószám: 648
It's a harder way and it's come to claim her And I always say, we should be together And I can see below, 'cause there's something in here And if you are gone, I will not belong here And I started to hear it again But this time it wasn't the end And the room is so quiet And my heart is a hollow plain For the devil to dance again And the room is too quiet I was looking for the
❝ breath of life
Eléggé nehéz lesz kimagyarázni ezt, érzem. Ő azok közé a személyek közé tartozott akik senkit sem tudtak rólunk, az egész bagázs létezéséről. A tudatlan halandók címkét illesztettem az ilyen emberekre és diákokra meg tanárokra akik nem voltak véletlenül beavatva a dologba. Thony persze más volt, ő a maga módján határozottan okos volt és kísérletezett, végtelenül sokat. Csak a szerencsén múlott az, hogy egy elég békés pillanatomban kaptam el a vámpír társam, különben tuti megbüntettem volna őt, amiért sosem kaptam volna bocsánatot. Szerencséje, hogy elment. Nekem azonban foglalkoznom kell Thony-val, el kell hitetnem vele, hogy az imént csak képzelődött és a sebet egy eltört kémcső okozta. Igen, a hihető sztori érdekében a kezembe vettem egyet és a falhoz vágtam, közvetlen a közelében még pár csepp vért is megkockáztattam a sajátomból. Jól kell kinéznie ennek a véletlen balesetnek, a hihetőségen van a lényeg. Nem szabad lebuknunk, azt kell hinnie, hogy képzelődött vagy valami ilyesmi. Miután felállt és reményeim szerint úgy érezte magát ahogy én szerettem volna, hátrébb léptem. Pontosabban még mindig guggolva maradtam és úgy tettem arrébb a lábamat, hogy úgy tűnjön mintha a padlón lévő törött szilánkokat tanulmányoznám, köztük azt is amelyik a véremtől piroslott. - Kísérleteztél a szobánkban Anthony. Látod? Ez a törött üvegszilánk kupac is azt mutatja. – ha nem tudnám, hogy igazat mond a vámpírokkal kapcsolatban bizonyára kiröhögtem volna őt. De nem tettem ilyet, inkább csak elképzeltem milyen volna ha én is halandó volnék és úgy mondta volna nekem. Áh nem, ha nekem halandónak kell lennem akkor nem találkozunk. Bizonyára már mélyen a földben lennék elásva, holtan. - Én egy végzőst sem láttam a folyosón. Lehet csak képzelődtél és beverted a fejed, ezért voltál elájulva, meg a seb miatt amit az üvegszilánk okozhatott. – na igen, minden üvegszilánk hagy maga után vérnyomot, de a mi padlónkon nem volt vér, azon kívül amit én oda nem csepegtettem hirtelenjében. A többi most mindenki megkérdezhetné hová tűnt akkor ha nem egy vámpír szervezetébe került? Ez fogós kérdés maradt, mert őszintén nem tudtam mit mondani, nem tudtam mit mondhatnék. - Le kéne ülnöd az ágyadra, vagy hívjam ide a suli dokiját vizsgáljon meg téged? – most már felálltam, nem guggoltam tovább és úgy beszéltem hozzá. A biztonság kedvéért megérintettem a vállát, hogy tudjam tényleg itt van és lát engem. Nem tudom megmondani mennyi vért veszthetett, de mindenképpen csoda, hogy lábra tud állni. - Bár ha nem akarod, hogy megnézzen a doki, javaslom menjünk be a mosdóba és fürödj meg. Úgy nézel ki mintha épp az Ősrobbanást élted volna túl és jöttél volna vissza közénk a jelenbe. – próbáltam poénosan felfogni ezt az egészet, megnyugtatni őt, mindennek a vicces odalát mutatni, hátha nem esik le neki, hogy nagyon igyekszem elterelni a témát a vámpírokról. De aki ezt tette vele az tuti megfogja bánni, egyszer igy vagy úgy. - Nem tetszik a javaslatom? Szeretnél koromfekete arccal itt álldogálni és várni míg benyit valaki? – várakozóan és határozottan karba tettem a kezem. Reméltem, hogy ad valami választ és akkor aszerint cselekedhetek én is. Hátha elfelejti ezt az egész vámpír dolgok. Oh te jóságos ég, add hogy elfelejtse ezt az egészet!
My heart slow down... so now I'm waiting for the moonlight
Valószínűleg csak az ijedtség tartott talpon, különben őszintén nem tudom, mi lett volna, ami jelenleg bármilyen tartást ad, mikor rettenetesen gyengének érzem magam. Jer viszont... ő teljesen jól van, szerencséjére nem robbantottam fel, és nagyon kedves tőle, hogy elviseli a sok nagy bummot, amit művelek, igazán nem is tudnék nála jobb lakótárst találni. Bár ettől az egésztől most kezdem úgy érezni magam, mint akinek nincs ki mind a négy kereke, és már semmit nem tudna elvégezni, nem hogy egy igazi kísérletet úgy, hogy ne gyújtsa fel a szobát. Most elbizonytalanodtam magamban, amit normál esetben nem tennék meg, ha a velem szemben álló fél nem Jeremiah lenne. Ő nagyon okos, biztos igaz, amit mond. Lenéztem a földre, üvegszilánkok mindenütt, és vér... de nem annyi, amennyi a nyakamon van, ott sok van és a vérveszteségtől szédülök! Engedelmesen ültem le az ágyra, ahogy ő szerette volna, és értetlenül néztem a földet, a szilánkokkal, képtelen voltam elhinni, hiszen... Emlékszem, hogy nevettem azon, hogy a képembe robbant az egész, még köhögtem is a sok koromtól. Bizonytalanul néztem fel Jerre, de ő csak beszélt tovább, képtelen voltam megállítani, hogy elmondjam neki, ő meg már orvosoknál és ki tudja még minél tartott, esélyem sem volt megszólalni, tényleg ennyire aggódik értem? Észre vettem, hogy kerüli a vámpír témát, és ugyan egy ideig dühített, végül halk szusszanással meg is nyugodtam. Ha eleresztette a füle mellett, csak hálás lehetek, különben bolondnak kéne néznie, mert azt hiszem, hogy egy vámpír harapott meg, ez abszurd. Biztos igaza van, és csak arról van szó, hogy megvágtam a nyakamat a szilánkokkal, semmi de semmi enyébről. Sokat képzeltem bele, kába voltam, hiszen robbanás volt, valószínűleg pánikrohamot kaptam, és egy álomszerű helyzetben mindenfélét láttam. Lassan kieresztettem a levegőt megadóan, de még egy ideig nem szólaltam meg, csak feldolgoztam, hogy az agyam cserben hagyott. Egészen elkeserítő volt, ha valamiben, ababn bíztam, hogy ő velem marad mindig, és ha más már nem, én akkor is képes vagyok a valóságnak élni. - Kedves vagy, hogy nem hiszed el a vámpíros sztorit - Sóhajtom kicsit szomorúan, amiért ekkora balekot csináltak belőlem a gondolataim. Kicsit még szüdülök, ezért nehezebben állok fel, de nem kapaszkodok meg a falban, mert tiszta korom a kezem. Megdörgölöm a homlokom, és Jerre mosolygok halványan, jelezve, hogy minden oké. - Nem kell doki, tudod, milyen ájulós vagyok, egyszer az lesz a vége, hogy ott is maradok - Gúnyolódok, bár ez sajnos egyáltalán nem vicces, néhány orvos szerint, minél többször telítem túl az agyamat, mindegyiknél károsodni fog kicsit, és egyre nehezebb lesz újraindítani a rendszert. De most inkább nem is foglalkozom ezzel. - Lefürdök inkább. És bocs, hogy megint felrobbant, kifizetem az asztalt... majd - Teszem hozzá, mert tekintve, hogy nincsenek szüleim, a pénz nehezen folyik innen oda. Azért járhatok ide is, mert nagyon okos vagyok, és az állam finanszírozza. Minden egyéb zsebpénzem a kísérleteimből jön, ha valamelyik sikeres, vagy a tanulmányokból. A legutóbbit múlt héten adtam el, csak éppen lógtam egy csomó pénzzel valakinek, szóval megint üres a zsebem. ilyenkor nem kéne mindent tönkre tennem. Elmegyek és nagy nehezen lezuhanyzom, hosszú időbe telik, nagyon nehezen mozgok, mintha teljesen ki lennék merülve. Mikor végzek felveszem a pótruhám, amit mindig odakészítek, és kimegyek. A táskámból újabb adag kötszert veszek elő, és lebontom a csuklómról a víztől és vértől átázott gézt, hogy utána újat rakhassak fel, miután bekentem gyulladáscsökkentővel. Lassan gyógyul. A nyakamat is bekentem, és egy nagyobb tapasszal leragasztottam. A szemétbe való gézzel még felszedtem az üvegszilánkokat, és együtt dobom ki a kukába. Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy sétálgassak, így inkább leülök az ágyamra. - Mi van veled, Jer? - Kérdezem fáradtkék szemeimet ráemelve. Azt hiszem, eleget beszéltünk már rólam, most jöjjön ő a listán! A barátom, tudja, hogy nekem bármit elmondhat. Mióta itt vagyok ismerem, így... nyugodtan mondhat bármit, elég nehéz lenne engem elijesztenie.
I think that i can hide in the shadows
Tag: Jer & Song: HERE & Notes: Hogy te milyen hazudós vagy Szószám: 628
It's a harder way and it's come to claim her And I always say, we should be together And I can see below, 'cause there's something in here And if you are gone, I will not belong here And I started to hear it again But this time it wasn't the end And the room is so quiet And my heart is a hollow plain For the devil to dance again And the room is too quiet I was looking for the
❝ breath of life
El kellett hitetnem, hogy én akárcsak a többi halandó nem hiszek a vámpírok létezésében, holott én magam is egy vagyok közülük. De alap törvény, hogy soha sem fedjük fel magunkat míg meg nem bízunk valakiben teljesen és az illetőt magunkhoz hasonlóvá nem tesszük. Borzasztó dolog lehet lebukni egy halandó előtt, de kapóra jött az, hogy Thony szeret kísérletezni és gyenge a szervezete ezért vannak olyan pillanatok amikor elájul vagy képzeleg. Nem tudom hogyan magyarázhatnám meg ezt az egészet, még egyszer sem voltam igazán szemtanúja. Talán jobb ez így, nem hiszem, hogy tudnám mit kellene tennem akkor. Biztos másokra bíznám, mert én ezzel a jelenséggel mondjuk még nem találkoztam eddig és nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy gondoskodjak másokról. Nagyon nehéz volt Sarah-val, őt legszívesebben át se változtattam volna, de haldoklott és tudtam ha nem teszem meg akkor Dante kicsinál engem. Nagyon szerette Sarah-t, mármint a halandó Sarah-t, akinek imádta a szőke haját és bársonyos ajkait. Tudom, hogy bársonyosak és azt juttatják az eszedbe az élet vidámsága mennyire mulandó, nem tart örökké, hiába szeretnéd azt. Sosem akartam a közelembe engedni őt, mi jól megvoltunk Dante-val, nem volt szükség... de neki egy halandó lánykára volt szüksége akit babusgathat és aki eszébe juttatja azt a halandó nőt aki fiúgyermekkel ajándékozta meg őt. Felsóhajtottam Thony megjegyzésére és kuncogás helyett inkább komolyságot igyekeztem meg sugározni. - Feltételezem az elmúlt időben valami rémes vámpíros filmet kellett nézned ami hatással lehetett rád. Talán két vagy három éve is lehetett ez, tudod a képzelet bármikor előhúzhatja ezt az emlékeinkből. – oh koránt sem voltam én kedves, inkább csak okos és ravasz aki jól eltudja terelni a témát akkor amikor kell. Senki, senki, senki de senki nem tudhatja meg, hogy hányan vagyunk és mik. Egy halandó számára ezt feldolgozni irtó nehéz lehet. - Nagyon vicces vagy, de reméljük legközelebb is észhez tudlak téríteni. Irtó kínos volna ha a tanárok és a diákok azt hinnék álmodban én csináltalak ki téged. Aztán meg magyarázkodhatok az igazgatónál, hogy nem én voltam hanem az ájulásos dolog miatt történt ez veled. – ez eléggé rossz volna, mert ugyebár van olyan tanár aki hasonlít rám vagy esetleg olyan aki sejti, hogy mi vagyok. Biztos feltűnhetett nekik, hogy túl sokat járok könyvtárba, ha a tanároknak mondjuk nem is, de a könyvtárosnak tuti. Ő azt gondolja szeretek olvasni és jól informált lenni, de ez nincs így. Az igazán jó randikat a könyvek között lehet megtartani, főleg akkor ha senki sem lát vagy hall. - Oké, én itt leszek ha kelleni fog valami. – hátradőltem az ágyamban és a plafont kezdtem el nézni, meg a kormos falat. Ha valaki azt mondja pár hónappal ezelőtt, hogy mindig ilyen jelenség fog fogadni egyes pillanatokban amikor benyitok ide azt szemberöhögöm. Sokkal inkább tippelnék arra, hogy a szobatársamat egy lánnyal kapom el akció közben, de nem. Engem eddig mindig a kormos fal fogadott. Eléggé röhejes tud lenni. Beletelt egy kis időbe mire Thony kijött a mosdóból, de nem bántam addig nyugodtan gondolkodhattam egy kicsit. - Mi van velem? Hogy értve? Pontosan mire vagy kíváncsi Anthony? – jó tudom nem szép dolog kérdésre kérdéssel válaszolni, ezért nem is akartam, hogy elmondja mit szeretne tudni pontosan, inkább folytattam én tovább. - Daphne, azt hiszem kezdünk egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz. De ő annyira, hogy is mondjam más, mint a többiek, nem veszi észre mi bújik meg a szavaim mögött. Szerinted nem elég feltűnő, hogy aggódom érte?
Anthony-nak ▲ 558 szó ▲ Hehehe valakinek azt is meg kell tennie a jó cél érdekében.
Hozzászólások száma : 19 Join date : 2014. Feb. 02. Age : 26 Tartózkodási hely : Suli
Tárgy: Re: Anthony Khan & Jeremiah McCauley Kedd Feb. 04, 2014 12:27 am
My heart slow down... so now I'm waiting for the moonlight
Fejet ingatva néztem Jerre, én nagyon nem szeretema filmeket, tele vannak akkora hülyeségekkel, na meg nincs is nagyon tévénk, és ha van is, én akkor is nagyjából csak arra használom, hogy szédszedhessem, és megnézzem, mi van benne. épp ezért jobban szeretem azokat, amik el vannak romolva, ami működik, az már nem is érdekel. Felhorkantam a szavaira, és hunyorogva oldalra döntöttem a fejem. - állati kedves vagy, hogy csak ezért tartasz tőle. de ne aggódj, ha az történne, az elég nyilvánvaló lenne, vérezne az orrom, és a fülem, ha szép csendben megfojtanál álmomban, annak nem lennének ilyen tünetei - Na szép, még a halálomhoz is szakmai kérdésként állok hozzá, na de hogy máshogy tehetném? Nincsen családom, akik miatt aggódnom kéne, így ha meghalok, magmnak csinálom, és nem másnak. Nem hagyok hátra semmilyen zokogó rokont. Nekem nagyjából csak Jer van. Ami elég bizarr, mert... ő sem hiszem, hogy nagyon kedvelne. Nem tetsvérként, ahogy én tekintek rá. Inkább csak egy ismerős vagyok neki talán, vagyis én így érzem a viselkedéséből. De ki tudja. Viszont ennek nem örülök, nem jó olyanhoz kötődni, aki nem kötődik viszont. Majd meg kell oldanom ezt a problémát, leginkább úgy, hogy majd... megpróbálok eltávolodni tőle, vagy valami. Ki is költözhetnék esetleg. Nem szeretném zavarni őt. - Na meg te vagy jelenleg a családom egyszemélyben nem... nem hinném, hogy téged gyanusítanának - Túl sokat gondolok a saját halálomra azt hiszem, de nem tudom, mi mással foglalkozhatnék, ha igazán szeretet nincs ebben a világban. Nekem legalábbis. Fene se tudja, miért nem ölik meg azokat a gyerekeket, akiknek nincsenek szüleik, pokolian jobban járnának vele. Egy pillanatra ettől elbambultam, majd egy sóhajjal fújtam ki az összes sötét gondolatot és fordultam meg, hogy elmenjek lemosni magam. Nagyon durván festett a fekete víz a lefolyóban, de sajnos a rossz gondolatokat belőlem nem mosta ki. Nem éreztem jobban magam, mikor kimentem, mintha tényleg nagy vérveszteségem lenne, pedig az az üveg nem vághatott meg ennyire. Azt hiszem, vissza kéne mennem az orvosomhoz, hogy újra megvizsgáljon. Éppen válaszoltam volna, mikor ő máris válaszolt a saját kérdéseire. Megdöbbentett, és csak gyorsan tudtam pislogni. Egyrészt, mert nekem soha nem volt senkim, másrészt meg most aggodalomról beszél? Nem... nem tudom, mi van. Nyelek egyet és összevonom a szemöldököm. - Jer én... tudod, hogy nem vagyok annyira otthon az... érzés dologban. barátnőm se nagyon volt, fogalmam sincs - Zavarba jöttem, majd elgondolkodtam pár pillanatra, a csuklómat dörzsöltem mellé, a fájdalom néha felpörgette az agyamat. - Néha én sem tudom, miről beszélsz, de ha ... ha szereted, akkor azt hiszem, nem tudsz senkiért eléggé aggódni, mert minden kevésnek tűnik, és úgy tetszhet, többre van szüksége a másiknak, sosem elég amit adsz neki, amije neki van. De ez csak egy gondolatmenet - Mosolygok rá finoman, majd megvakarom a fejem. Jer biztosan nagyon szereti azt a lányt, ha rajta gondolkodik már most is, na meg eléggé bizonytalan lehet, ha egy érzelmihülyétől kér tanácsot. És még azt sem tudom, hogy nem mondtam-e neki állatságot. Körbenézek. A falak kormosak, de úgy látszik, semminek nem esett komolyabb baja, nem is volt hülyeség rögzíteni mindent. Ez valószínűleg nem lehet könnyű Jernek. Egy olyannal együtt lakni, mint én. Zavartan sütöm le a szemem, majd úgy teszek, mintha a nadrágom roppant érdekes lenne, csak, hogy ne kelljen ránéznem. Mert ez nehéz, én tényleg a testvéremnek tartom őt, fontos nekem, mert felnézhetek rá. Olyan más, mint én, én teljesen... szétszórt, naiv, és lökött vagyok, ő meg a lányok álma, mindenben tökéletes. - Jer figyelj, már... ki tudja, hányszor robbantottam fel a szobádat és okoztam benne rettenetes bűzt, vagy martam ki a színt egy-egy füzetedből. Valószínűleg kibírhatatlan lakótársnak tartasz... az egyébb... dolgaimmal együtt - Ezek a dolgok jelentették az összes képzelgést, és különc dolgot egyszerre. Mindent, ami én vagyok, tehát átlagtól eltérőt. - Viszont én... nekem fontos vagy, mint... talán mint egy testvér, bár nem ismerem a családi viszonyokat érzelmi szinten, de ez talán az lehet. Szóval ezért ha... ha szeretnéd, kérhetek magamnak másik szobát. Hogy nyugodtan jöhess ide Daphneval, és ne kelljen attól tartanod, mikor gyújtom fel a függönyt vagy... ilyesmi - A végére nagyon nagyon elpirultam zavaromba, és óvatosan felnéztem rá. Komolyan mondja meg, ha szeretné, mert érte megtenném.
I think that i can hide in the shadows
Tag: Jer & Song: HERE & Notes: Just tell me if...Szószám: 687
It's a harder way and it's come to claim her And I always say, we should be together And I can see below, 'cause there's something in here And if you are gone, I will not belong here And I started to hear it again But this time it wasn't the end And the room is so quiet And my heart is a hollow plain For the devil to dance again And the room is too quiet I was looking for the
❝ breath of life
Halványan elmosolyodtam, sikerült olyan témát választani amivel zavarba hozom a szobatársamat? Oh gratulálok magamnak! Ezek szerint a szerelmi ügyek nagyon mélyen érinti meg őt, mert ilyenje nincs neki, ha mégis akkor nagyon mélyen el lehet ásva az érzései temetőjében. Egy lány kell neki, hm igen valaki aki szereti őt és a nyaka köré csavarodik. Hm igen, ez kell neki. Hátha jobb kedvre derül, hogy tudja van valakije és az illető őszintén szereti őt. - Daphne sem mondta ki, hogy szeret, de szerintem elég nyilvánvaló. Bizonyára azt várja, hogy én lépjek, elvégre lány és gondolom nem szeretné ha az utolsó évet nem mellettem kellene leülnie, hanem az egyik idegesítő barátnője mellett. – tetszik, de ha rájönne valójában mi vagyok tuti sikítva menekülne el, hacsak meg nem változtatom a véleményét erről. De mielőtt bármit is tennék szükség van egy hozzá hasonló véleményére, egy emberre akinek még dobog a szíve. Ezért tűnt természetesnek, hogy megkérdezem Thony-t. Azonban amint azt ő is elmondta, ez nem igazán az erőssége, mert neki nem sűrűn volt barátnője. Azt hiszem ő az a magányos fajta zseni, akit lehet a lányok titokban szeretnek, de nem mernek lépni, mert úgy gondolják ők sosem felelnének meg Thony elvárásainak. Mondjuk arra én is kíváncsi volnék milyen az ő ideálja. Könnyebb volna keresgélni ha szükséges lesz ilyen elvetemült dologra folyamodni. Persze azt is megérteném ha többszöri próbálkozás után azt mondaná, hogy neki nem kell barátnő, mert sokkal fontosabbak a tanulmányai. - Ne félj, idővel hozzá lehet szokni. Kezdetben senki sem érti miről beszélek, de ha jól ismersz már akkor nem lesz sok gondod. – na igen, ehhez persze az is kell, hogy megtudja a titkomat. Sokszor elképzeltem már a reakcióját arról milyen fejet vág ha elmondom neki, márpedig vámpírok léteznek. A többieket persze nem említeném meg, elég kínos volna egyből megértetni vele mindent. Ő abban hisz, hogy az emberiség uralja az egész világot, nincs másik faj, holott az emberek csak bábok akiket ide oda mozgatnak a gonoszok. Azt sajnáltam a leginkább, hogy én egy ilyen bábba lettem szerelmes, akit úgy érzem ki akarok sajátítani, csak az enyém lehet és senki másé. Ennek érdekében persze még sokat kell munkálkodnom, mert nem akarom befolyásolni az érzéseit. Magától kell Daphne-nak belém szeretnie. - Egy hónap alatt pontosan tizenkétszer, ez lesz a tizenharmadik eset ha jól számolom. – próbáltam ironikus lenni, a helyzetet a mókás oldaláról nézni és nem úgy felfogni, mintha ez valami eget rángató bűn volna. Ahhoz képest, hogy Thony sok fekete foltot hagy a falon, még egyszer sem kiabáltam vele ezért. Elfogadtam, hogy ilyen és kész. Úgysem tudnám megváltoztatni a szokásait. Kíváncsian figyeltem rá, amikor folytatta a gondolatmenetét. Ehhez fel kellett ülnöm, hogy közvetlenül hallhassam, mit próbál elmondani nekem. Még sosem mondta senki sem, hogy úgy tekint rám, mintha a testvére volnék és valamilyen szinten fontos volnék az illetőnek. Elvigyorodtam és olyan bátran pattantam fel az ágyamból, mintha tényleg ki akarnám őt dobni a szobából. Ez persze nem volt így. - Te olyan bolond tudsz lenni! Nem is tudom, hogy bírja ki ezt az okos feled! – megöleltem, ez egy ilyen hirtelen jött cselekedett volt. De nem bántam meg. Legalább érezni fogja, hogy milyen jól esett az amit mondott. - Nem kell elköltöznöd innen. Amúgy meg nem szoktam lányokat idehívni ha nem muszáj. – előbb mennék Daphne szobájába, mintsem idehozzam őt. A mi szobánkat már ismerem, de az övét nem. Ezért is volna poénos ha... nem, vigyáznom kell vele, elvégre a padtársam. Bizonyára hiányozna ha bántani merném őt és abba belehal. Brr az nagyon rossz volna. - Bár ha szeretnéd könnyedén elcsórhatom a kémia labor kulcsát, esténként meg nyugodtan kísérletezhetnél ott. – ez persze csak egy ötlet volt, még ha meg is szerzem a kémia labor kulcsát a tanárok figyelmét el kell valamivel terelni mindig, esetleg a diákokét.
My heart slow down... so now I'm waiting for the moonlight
Mégjobban elvörösödtem, mert nagyon nagyon nem tudtam, miről beszél, és ez csak méginkább összezavarta az amúgy is zavaros fejemet, ami teljesen fel volt túrva, fogalma se lévén arról, hogy miért látott olyat, ami nincs is, most azzal kellett szembe néznie, hogy érzelmileg retardált. De tekintve hogy mégiscsak Jeremiahról van szó, megpróbáltam valami válasszal előrukkolni, hiszen tényleg fontos nekem, és igazán megtisztelő, hogy ezt elmondta nekem. Csak az a kár, hogy nem tudok segíteni rajta. - Én csak... azt hiszem... szerintem... biztos igazad van, és szeret, és tuti, hogy jobb társaság vagy, mint bármilyen barátnő - Azt hiszem ez így logikus, mindenki inkább szerten a szerelmével lenni, mint a barátnőjével. Nevetséges, még egy ilyen érzelmi dolgot is logikára építek, nem kéne így lennie, nagyon irigylem Jert, fantasztikus neki, a lányok tömött sorokban állnak érte, és pislognak át egymás válla felett, hogy mikor ér hozzájuk Jer, hogy csókot lophassanak tőle. Mázlista, de a lányok is, mert ha csak kicsit is, érezhetik a törődést. Felsóhajtok majd rámosolygok. - Jer, két éve ismerlek, és még mindig nem tudok kiigazodni rajtad... de egy kézikönyvet írhatnál a használatodhoz - Viccelődtem vele, csapjuk el a dolgot, nem szeretek komoly lenni, az olyan lehangolóan unalmas. Ha éppen éreztem volna elég erőt magamban hozzá, akkor hangosan felnevettem volna arra, hogy számon is tartja, hányszor sikerült felrobbantanom magam, már csak az a szerencse, hogy ezek nem voltak akkorák, hogy szét is szakítsanak, csak rendesen megváltoztatták a bőrszínemet. - Hát de most éppen lehet, hogy találtam valamit, a kisebb sebekre, két nap alatt begyógyítja... de... nem tudom, mert egy újabb adagnál felrobbant - Pislogok hevesen az emlékre, bár biztosan azért volt, mert megbillent a kezem ugye. Hát vannak vletlenek, de legközelebb sikerül, és akkor lehet, végre újra sikerült találnom valamit, még ha nem is a rák ellenszere, de szerintem hasznos is lehet, főleg a kisgyerekeknél, ők úgyis mindig félnek, hogy nem fog begyógyulni a sebük. Éppen ezen gondolkodtam, mikor láttam, hogy hirtelen felugrik Jer és felém indul. Eléggé megijedtem, hogy esetleg valamivel magamra haragítottam, igazán nem volt szándékos, őt főleg nem! De mikor hozzám ért váratlanul megölelt. A döbbenettől szinte csak tátogni tudtam, és nagyokat pislogni, de mikor megértettem, hogy ez egy ölelés, komolyan az, akkor azonnal viszonoztam, szorosan, erősen, mert nem minden nap ölel meg valaki, főleg nem olyan, akit úgy szeretek, mint Jert. Halkan felnevettem szavaira, mert ez azért mégiscsak vicces. Nem sűrűn hívtak bolondnak, főleg nem ilyen viccesen. Arcom pár pillanatig a vállának támasztottam, és a szívem is hevesebben dobogott a boldogságtól, hogy Jer kedvel. Halkan szuszogtam, majd eleresztettem, de csak mikor már sikerült annyi erőt kerítenem magamnak, hogy egy ideig ne legyen szeretethiányom, mert ez az ölelgetős dolog nem gyakori errefelé, így a legjobb rendesen elraktározni minden pillanatát. Az ajánlatára felnevettem, és a falnak dőltem. Még nem voltam teljesen rendben, de az emlékek széles mosolyt csaltak arcomra. - Megkaptam párszor a kulcsot, most is hozhatok ki onan bármit, de nem szabad kísérleteznem ott, mert egyszer sikerült felrobbantanom a kísérletem, és véletlenól egy darabja beleesett a teáskancsóba. Aki ivott belőle egy napig csuklott. - Pirultam el zavaromban. - Értem, ezt jó tudni - Utaltam még a lányokat hova viszünk részre. Késő volt, elment az idő, már este tizenegyre rúgott, és ma kicsit túl sok dologra vállalkoztam, meg a nap végére se számítottam, úgyhogy az akkumulátorom vörösen villogott. - Azt hiszem, ledőlök, nem érzem valami fényesen magam, még a nyakam is fáj... de holnap lemosom a fekete foltot az asztalról - Ígértem neki, mert most szerencsére a falra nem jutott benne, az asztalról pedig könnyebb lesz felszedni, remélhetőleg addig úgy se akart enni ott. Lefekszem és betakarózom, nekem három rétegnyi van, rettentően fázós vagyok. Alig ér a párnához a fejem, máris elalszom, de még felvillan egy utolsó gondolat zsibbadt agyamban. Jer ölelése. Ettől az egytől máris nem félek, pedg sokszor tartok az elalvástól.
I think that i can hide in the shadows
Tag: Jer & Song: HERE & Notes: Ölelés O.O Szószám: 634
Kezdőlap 
Pént. Márc. 07, 2014 8:03 pm by 
merci beaucoup
Szószám: 648 
Szószám: 628